Minden eddiginél magasabb, több mint 1 millió zloty (70 millió forint) kártérítést ítélt meg jogerősen a lublini bíróság Witold Oleksiuk volt bankárnak, akit két évig tartottak előzetes letartóztatásban, mire a bíróság felmentette a vádak alól.
Az ügy a BGZ bank helyi vezetője elleni korrupciós váddal kezdődött, amikor kilenc évvel ezelőtt a helyi tekintélynek számító bankárt bilincsben vezették el kollégái köréből. A lublini ügyészség 16 ízben elkövetett korrupcióval gyanúsította, 600-tól 6000 zlotyig terjedő összeg elfogadásával hitelnyújtás, illetve törlesztési haladék engedélyezése fejében. Két éven át tartották letartóztatásban, hiába kérelmezte, hogy szabad lábon védekezhessen. Első fokon három évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték, majd jogerősen felmentették valamennyi vád alól.
Szabadságában nem sok élvezni valót találhatott - egy vasa sem volt, visszavonult gazdaságába, földművesként dolgozott, és darabonként adta el a földjét, hogy meg tudjon élni, mivel még nem érte el a nyugdíj-korhatárt. A most 63 éves férfi, aki már nyugdíjas és földjét műveli, két évvel ezelőtt kártérítési pert indított az állam ellen a jogtalan fogva tartásért. A lánya elmondta, hogy apja a két éves rabsága alatt 30 kilót fogyott, és azóta is a kiközösítettek életét éli, megbélyegzett ember lett. A lublini fellebbviteli bíróság most több mint 1 millió zloty kártérítést ítélt meg a volt bankárnak élete tönkretételéért. Hasonló ügyben még soha senki sem kapott ekkora összeget Lengyelországban - írta a Gazeta Wyborcza.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt