A csehek pár hete döntöttek úgy, hogy mivel nem sikerült megegyezni az óraátállítás eltörléséről az unióban, ők nem várnak és inkább folytatják az egészet úgy, ahogy eddig.
Az óraátállítás kérdését a cseh munkaügyi és szociális miniszter Jana Maláčova kezeli. Csehország döntése minden bizonnyal jelentős hatással lesz a többi országra is: ugyanis a nyilvánvalóan közös megegyezést kívánó döntést megelőző egyeztetés mostantól még nehezebb lesz - véli a szövetség.
Valószínűsíti a jelenlegi helyzet konzerválását a következő évekre, vagyis ősszel és tavasszal állítgatni fogják az óráikat az európai polgárok.
A Magyar Alvás Szövetség a tudományos álláspontok egyeztetésével kíván hozzájárulni, hogy mielőbb egységes álláspont alakuljon ki a kontinensen, és megszűnjön az óraátállítás.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások