"Most kezdődik a választási kampány Németországban. Ezzel magyarázható, hogy nagy a mozgás. Szerintem ez csak egy kommunikációs trükk, amelyet sajnálok" - fogalmazott a francia kormánytag az RTL rádió és a LCL hírtévé közös műsorában - írja az MTI.
"Olyan jeleket küldeni, mintha lennének adagok a frigóban elfekvőben, amelyeket nem használunk fel, nem felelős és főleg nem túl komoly dolog".
Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy miután az európai uniós tagországok egészségügyi minisztereinek tanácskozásán az Európai Bizottság illetékese ismertette, hogy nem szerepel terveik között orosz oltóanyag beszerzéséről szóló szerződések kidolgozása, Németország kétoldalú tárgyalást kezd Oroszországgal. Kiemelte: a vásárlás első számú feltétele, hogy az orosz készítmény rendelkezzék EU-s forgalmazási engedéllyel, ezért a keletkezett adatokat mind meg kell osztani az EU-val.
"Angela Merkel kancellár véleménye számít. Az pedig egyértelmű. Azt mondta, hogy azt szeretné, ha európai keretben történne mindez" - hangsúlyozta a francia EU-ügyi államtitkár. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a német egészségügyi miniszter maga is azt mondta, hogy az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) indított engedélyeztetési eljárás lefolytatása és az egyelőre elégtelen gyártási kapacitások miatt az orosz vakcina leghamarabb két-öt hónap múlva lesz gyártható Európában.
Franciaországban vitatott az orosz oltóanyag használata, miután a francia diplomácia többször is jelezte, hogy álláspontja szerint Oroszország "propagandaeszközként" használja a világban a Szputnyik V vakcinát.
Németországban ugyanakkor a szövetségi kormány mellett több tartomány is támogatja a Szputnyik V használatát az EU-s forgalmazási engedély megszerzése után. Szerdán Markus Söder bajor miniszterelnök bejelentette, hogy kormányának egészségügyi minisztere előszerződést kötött 2,5 millió adag Szputnyik V megvásárlásáról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Mérföldkő ez a felfedezés: így lehet csökkenteni a demencia kockázatát

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Vészhelyzetben a bérlők, több tízezer embert fenyeget kilakoltatás

Ferenc pápa végrendelete: szokatlan pápatemetés lesz
