A párt vezetői olyan érveket hoztak fel az elutasító álláspont mellett, mint, hogy túlságosan el van adósodva az ország, így nem engedheti meg magának a gigantikus beruházást. Az olimpiai játékok megrendezése továbbá táplálná a korrupciót és a rendezéssel csak az egyébként is gazdag építőipari cégek járnának jól
Luigi Di Maio, az Ötcsillag Mozgalom egyik országos vezetője így tüzelte a gyűlés résztvevőit: Elmehetnek a pokolba azok az emberek, akik úgy akarnak meggazdagodni, hogy cementet szórnak szét az országban. Emiatt nem fogadjuk el az olimpiai játékok logikáját.
A júniusi olasz választásokon áttörő sikert ért el a párt az olasz fővárosban, így ők adhatták a polgármestert is, de az újdonsült vezető kezdetben még afelé hajlott, hogy Róma mégis pályázza meg a 2024-es olimpia rendezési jogát. Azóta azonban már határozottan ellenzi ezt és ezzel lényegében igazodik is a párt országos irányvonalához, amelyet a mai gyűlésen meg is erősítettek.
Az olasz olimpiai bizottság szerint ha a római városi tanács nem áll a 2024-es pályázat mögé, akkor azzal automatikusan érvénytelenné válik az olaszok pályázata és éppen emiatt találkozik a következő hetekben a római polgármesterrel, hogy nyomást gyakoroljon rá. Matteo Renzi miniszterelnök korábban ugyanakkor határozottan az olimpiai pályázat mellett foglalt állást.
A budapesti olimpiarendezés potenciális gazdasági és pénzügyi következményeiről éppen a napokban írtunk egy nagyobb elemzést:
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt