Matteo Salvini a SkyTg24 olasz hírcsatornának adott interjújában kijelentette, ha az olasz kormány nem tesz semmit a migránsok feltartóztatására, Olaszországban "népirtás" és "etnikai csere" történik, vagyis a bevándorlók létszámban meghaladják és átveszik az olaszok helyét.
Matteo Salvini szerint "ellenőrzött" bevándorlásra van szükség és meg kell akadályozni, hogy tömegek keljenek útra Afrikából Olaszországba. Úgy fogalmazott, az Olaszországba érkezőknek kevesebb mint tíz százaléka "igazi menekült", a többiek "importált rabszolgák", akik azért kellenek, hogy a dél-olaszországi földeken "három eurós órabérért dolgoztassák őket".
Matteo Salvini hozzátette: a migrációs áradat "szervezett jelenség" és a migránsok olaszországi befogadását "üzleti haszon" mozgatja a bevándorlók ellátására fizetett állami kvóták miatt. A politikus kijelentette: Olaszországot a szétrobbanás fenyegeti a migránsok nyomása alatt, elég végigsétálni Milánó, Róma, a szicíliai Palermo vagy az olasz-francia határon levő Ventimiglia utcáin.
Az Északi Liga vezetője a pártnak vasárnap Milánóban tartott utcai nagygyűlésén azt mondta, Matteo Renzi olasz miniszterelnököt és Angelino Alfano belügyminisztert "szennyezi be a tengerbe vesző emberek vére", mivel "minél több embert hagynak elindulni, annál többen halnak meg". A milánói pártrendezvény a jövő vasárnapi helyhatósági választást előzte meg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit