Olaf Scholz kancellár egy a Süddeutsche Zeitung című napilap által szervezett gazdasági keddi fórumon kijelentette, hogy folyamatban van a német kereskedelem diverzifikálása, és hibának nevezte Berlin több évtizedes függőségét az orosz energiaellátástól. Kína kapcsán már azt mondta, hogy többször nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy a kereskedelmük ilyen szinten kitett legyen egy másik országnak.
„Oroszország esetében láthattuk, mit jelent függővé válni egy olyan stratégiai erőforrástól, mint a gáz” – mondta a DW szerint Olaf Scholz, aki szerint Németország az ukrajnai orosz invázió kezdete óta csökkentette függőségét az orosz energiaszállításoktól.
Robert Habeck német gazdasági miniszter pedig azt mondta, hogy Berlin korlátozni fogja a Pekinggel üzletelő vállalatoknak nyújtott állami garanciákat, mivel Németország átértékeli gazdasági kapcsolatait az ázsiai országgal. Azt ígérte, hogy kvótát vezetnek be egy-egy ország esetében a befektetésekre vonatkozóan, a tervek szerint ezt egy 3 milliárd eurós szinten húzzák meg.
Habeck a DW-nek a hónap elején azt mondta, hogy Németországnak diverzifikálnia kell üzleti érdekeltségeit Ázsiában, hogy csökkentse a Kínától való függőségét, megjegyezve, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja bizonyította ennek szükségességét. A német média korábban arról számolt be, hogy a Kínával szembeni stratégiáról szóló német kormányzati tervezet a kereskedelem diverzifikálását és a kulcsfontosságú nyersanyagok beszerzésének átgondolását tűzte ki célul.
A beszámolók szerint a külügyminisztériumi tervezet erősebb kapcsolatokat szorgalmaz más gazdaságokkal és a Kínával folytatott német kereskedelem fokozottabb ellenőrzését vezetné be. Ezt vizsgálandó stresszteszteket tennék kötelezővé a nyersanyagok és alkatrészek beszerzésével kapcsolatban a cégeknek.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)