Noha idén néhány ezerrel több hallgatót vettek fel egyetemre, mint egy évvel korábban, összesen 75,7 ezren jutottak be a felsőoktatásba, az elsőéves egyetemisták száma a 2011-2013-as drasztikus, több mint 25 ezres visszaesés óta nem nőtt számottevően - írja a Népszava. Így továbbra is távol marad az ország az Európai Unió által megfogalmazott céltól, vagyis attól, hogy 2030-ra a fiatal diplomások aránya elérje a 45 százalékot.
Az Eurostat legutóbbi, 2020-ra vonatkozó adatai szerint Magyarországon mindössze 30,7 százalék a 25 és 34 év közötti diplomások aránya, ami a harmadik legrosszabb eredmény az EU-ban, csak Olaszországban és Romániában van kevesebb fiatal diplomás. Az EU-átlag 40,5 százalék, ami folyamatosan növekszik, a magyarországi adatok ellenben 2015 óta folyamatosan csökkennek, akkor még 32,1 százalék volt a 25-34 éves diplomások aránya, a 2015-2020 közötti visszaesés pedig nálunk volt a legnagyobb mértékű EU-s szinten.
Kapcsolódó
A KSH adatai szerint 2009 és 2020 között a foglalkoztatási ráta töretlenül a felsőfokú végzettségűek körében volt a legmagasabb. Tavalyi a főiskolai diplomával rendelkezők 77, az egyetemi diplomával rendelkezők 81,8 százaléka volt foglalkoztatott, míg az érettségivel és szakmai végzettséggel rendelkezők 70,1 százaléka, a szakmai végzettségűek (érettségi nélkül) 67 százaléka, a csak érettségivel rendelkezők 57 százaléka, az általános iskolát végzetteknek pedig 33,1 százaléka.
A munkanélküliségi ráta a diplomásoknál a legalacsonyabb, 1,6-1,9 százalék, a középfokú végzettségűeknél 3,5-4,1 százalék, az általános iskolai végzettséggel rendelkezők körében 10,4 százalék.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?