Az amerikai elnök erről az Afrikai Unió (AU) addisz-abebai székhelyén beszélt kedden, történelmi jelentőségű afrikai körútja zárónapján. Obama hallgatósága előtt értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a fekete kontinens bizonyos vezetői az alkotmányban rögzített hivatali idő kitöltése után is tisztségükben akarnak maradni, ami csak bizonytalansághoz és összetűzésekhez vezet.
"Őszintén szólva nem értem ezt. A második mandátumomat töltöm. Rajongok a munkámért, de az alkotmány értelmében nem indulhatok újra a tisztségért. Emellett azt gondolom, hogy elég jó elnök vagyok, sőt azt is, hogy újraválasztanának" - fogalmazott Obama a 2016-ban esedékes elnökválasztásra utalva.
Hozzátette: türelmetlenül várja az elnöksége utáni új életét, amikor már nem kell mindenféle biztonsági korlátok között élnie, vagyis szabadon sétálhat, a családjával töltheti az időt vagy visszatérhet Afrikába. Mint megjegyezte, bár ő még mindig viszonylag fiatal, tudja, hogy jót fog tenni hazájának egy új meglátásokkal bíró, új elnök.
"Nem értem, miért akarnak az emberek olyan sokáig (hatalmon) maradni" - mondta. "Főleg akkor, amikor már sok pénzt szereztek" - tette hozzá Obama, aki az amerikai elnökök közül elsőként szólalt fel az Afrikai Unió (AU) képviselői előtt. Burundiban belpolitikai válságot okozott az, hogy Pierre Nkurunziza elnök az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodásban foglaltak ellenére - amely két ciklus kitöltését teszi lehetővé az államfőnek - újra elindult az elnökválasztáson. Ruandában a törvényhozók ugyancsak az elnöki mandátumra vonatkozó időbeli korlátozás feloldását tervezik.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt