Az elnök Joe Biden alelnök társaságában vett részt a demokrata képviselők háromnapos marylandi konferenciájának első napján. Bizakodónak mondta magát, úgy fogalmazott: nem aggódik amiatt, hogy a demokraták csapata ne maradna együtt.
"Novemberben a demokraták győznek majd" - fogalmazott.
Beszédében általában is dicsérte pártja eddigi munkáját, annak ellenére, hogy a demokraták kisebbségbe kerültek a képviselőházban. Az elnök most 188 törvényhozó előtt fejtette ki gondolatait, s azt mondta, büszke arra a munkára, amelyet együtt végeztek elnöksége idején. Biztatta a demokratákat, hogy szilárdítsák meg az eddig elért eredményeket.
"Ha hűek maradunk elveinkhez, akkor nemcsak a pártunknak lesz jó éve, hanem Amerikának is" - fogalmazott. Beszédében Joe Biden alelnök ugyancsak optimizmusának adott hangot. Úgy vélte: a demokraták ősszel nemcsak a Fehér Házat hódítják meg, hanem a törvényhozást is.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt