Nem lehet sikeresen konszolidálni a szerb költségvetést, ha nem csökkentik 15 százalékkal a béreket és a nyugdíjakat - közölte a belgrádi költségvetési tanács. Ezzel a lépéssel 800 millió eurós megtakarítást érhetnének el, és az egyetlen, amelynek hatása már jövőre teljes mértékben kibontakozhat. Alternatívaként felmerült az általános forgalmi adó 2 százalékos emelése is.
A helyzet súlyos - a költségvetési tanács szerint idén a büdzsé hiánya meghaladja a 2,6 milliárd eurót, a GDP 8,3 százalékát. Ahhoz, hogy a terveknek megfelelően ezt 2017-re 3 százalékra szorítsák le, közel 2 milliárd euróval kellene javítani az egyenlegen - közölte a B92 rádió. A jelenleg Szerbiának évente mintegy 5 milliárd euró értékben kell hiteleket felvennie ahhoz, hogy finanszírozni tudja korábbi kölcsöneinek törlesztését - és ez az összeg folyamatosan növekszik. A költségvetési tanácsnak az a véleménye, hogy a kormány nem halaszthatja tovább a strukturális reformok bevezetését.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk