A lengyelek többsége a nyugdíj korhatárának elérése után is tovább szeretne dolgozni, hogy majdani nyugdíja magasabb legyen - írta a Business Insider Polska. A lengyel kormány négy éve szállította le a nyugdíj korhatárát - a nőknek 60, a férfiaknak 65 évre -, teljesítve Jog és Igazságosság (PiS) pártjának 2015-ös választási ígéretét. A többséggel szemben van egy jelentős kisebbség, az embere 46 százaléka, aki abba akarja hagyni a munkát, amint azt lehet, még akkor is, ha a járadéka kevesebb lesz - derült ki ciekaweliczby.pl portál felméréséből.
A 25 és 34 év közöttiek 64 százaléka akar tovább dolgozni a magasabb nyugdíjért, ami a felmérés készítői szerint arra utal, hogy ebben a korosztályban már figyelembe veszik a hosszabb szolgálati idő és a magasabb nyugdíj közti összefüggést. Az eredmények alapján úgy vélik, hogy a megfelelő oktatási, felvilágosítási kampány egyre több embert arra bátorít, hogy tovább dolgozzon, annál is inkább, mert a lengyelek többsége szereti munkáját, és értékesnek gondolja azt.
Kapcsolódó
Az állami nyugdíjintézet vizsgálatából kiderül, hogy ha semmi nem változik, azaz megtartják a jelenlegi rendszert, az konzerválja a szegénységet. A Business Insider Polska emlékeztet arra, hogy az emberek 63 százaléka kisvállalatoknál tevékenykedik, ahol minimálbért fizetnek nekik. Ezt azzal lehetne ellensúlyozni, hogy hosszabban kellene dolgozni és gyűjteni a nyugdíjalapot. Fel kellene emelni 67 évre a nyugdíjkorhatárt.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart