Elkezdték megnyesni az utazásaikra szánt büdzsét az európaiak a növekvő megélhetési válság közepette, és hajlamosabbak a rövidebb pihenést, olcsóbb hoteleket választani, mint korábban – írja a Bloomberg a Trivago utazási metakereső megfigyeléseire hivatkozva. Ez a trend pedig a fapados légitársaságoknak, például a Ryanairnek kedvezhet különösen.
A november-januári periódus foglalásain már világosan látszik az utazni vágyók spórolási szándéka 2019 azonos időszakához képest – mondta Matthias Tillmann, a Trivago pénzügyi igazgatója.
Ugyanakkor az is látszik, hogy a helyzet még közel sem annyira válságos, hogy az emberek teljesen lemondjanak a nyaralásról: a Trivago platformján leadott foglalások újra a koronavírus előtti szint környékén vannak.
A többség az utazás módja és a szálláshely színvonala mellett a pihenés hosszán is igyekszik takarékoskodni: átlagosan 10 százalékkal lettek rövidebbek a nyaralások a vizsgált időszakban.
A desztináció kiválasztása is fontos szempont lett spórolás szempontjából. Felkapottak lettek a rendszerint kevésbé népszerű mediterrán – görög és spanyol – városok, de Isztambul is az öt legnépszerűbb úti cél közé ugrott fel, míg korábban csak a top 20-ba fért bele.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin