"Elmondhatom, hogy a szakértők dolgoznak ebben az irányban. Gyakorlati munkáról van szó, amely megkezdődött" - mondta a szóvivő.
Korábban Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok támogatja a szerződésnek a maximálisan lehetséges ötéves időszakra való meghosszabbítását. Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár pénteken Oroszország nevében üdvözölte Washington politikai eltökéltségét a szerződés meghosszabbítása mellett, hozzátéve hogy a végkifejlet az amerikai javaslat részleteitől függ, amelyek még tanulmányozásra várnak.
Az Új START az 1991-ben Mihail Gorbacsov akkori szovjet elnök és George H.W. Bush volt amerikai elnök által megkötött START-1 utódja. Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama volt amerikai elnök írta alá 2010-ben, és 2011-ben lépett hatályba.
A megállapodás a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig - beleértve a rendszerbe nem állított eszközöket is - 800-ban maximalizálta. Ezek közül mindkét fél 700-at állíthat rendszerbe.
Oroszország többször tett javaslatot az egyezmény meghosszabbítására. Erre az Egyesült Államok sokáig nem reagált, és felvetette Kína bevonását a tárgyalásokba. Marshall Billingslea, a Trump-kormányzat fegyverzetellenőrzéssel és a tárgyalásokkal foglalkozó különmegbízottja október végén kijelentette: elvi megállapodás született az Új START meghosszabbításáról. Akkor ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter cáfolta.
Később Vlagyimir Putyin orosz elnök tett ismét javaslatot az egyezmény feltétel nélküli egyéves érvényben tartására, a feltételek újratárgyalása mellett, de azt az amerikai fél elutasította.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Horrorisztikus állapotok várhatók az M1-esen, mentik, ami menthető

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Az igen! Kétmilliárd forintos nyerővel szállt ki valaki a Magyar Telekomból

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Előkerült Varga Judit, nagy megpróbáltatás előtt áll

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat

Agonizál a Dunaferr, 728 milliárdos adóssággal kezdődik a vég

Furcsa dolgok történnek a Balatonnál, nem biztos, hogy jó ez így
