Tovább emeli Nigéria a készpénzhasználat költségét, a jegybank a Premium Times helyi lap beszámolója szerint újabb díjtételeket vezet be, amivel a digitális fizetések felé terelné az ország lakosságát és vállalatait.
A mostani egy 2012-ben indult program újabb fázisa. Ennek részeként magánszemélyeknek 500 ezer naira, nagyjából 415 ezer forint feletti készpénzfelvételre eddig 3 százalékot, míg a vállalatok 5 millió naira felett 5 százalékos díjat fizettek. Ezek a tételek emelkednek most tovább a jegybank döntése értelmében.
Kapcsolódó
A készpénz száműzésére indított kezdeményezés több fázisban, először a városokban lépett hatályba, majd kiterjed az egész országra. A terv szerint jövő márciusra az ország lényegében készpénzmentessé válna, amitől a hatóságok többek között egy olcsóbban működő fizetési rendszert és nagyobb gazdasági átláthatóságot várnak.
Jelenleg az elektronikus fizetések elterjedtsége alapján Kanada a világ leginkább készpénzmentes gazdasága, amit Svédország és az Egyesült Királyság követ. Nigéria célja bekerülni a top 20-ba 2020-ra.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak