Minden jót kívánunk nekik! - ezzel a mondattal összegezte kormánya elzárkózását a szorosabb európai integrációtól David Cameron brit miniszterelnök az éjszakába nyúló tanácskozás után, újságíróknak nyilatkozva. Úgy értékeltem, hogy a javaslat egyszerűen nem volt elég jó Nagy-Britanniának. Jobb, ha hagyjuk ezeket az országokat, hogy csinálják a dolgukat úgy, ahogy akarják - tette hozzá.
Nagy-Britannia egyértelműen elutasította az Európai Unió szorosabb integrációját, s ezen az úton a hírügynökség értelmezése szerint talán Budapesten, illetve Prágában és Stockholmban talál követőre. Ezzel biztosan csökken a szigetország befolyása Brüsszelben, de ennél még komolyabb következményei is lehetnek az elzárkózásnak.
Ez a harc lesz a végső?
Cameron győzelemként állíthatja be tegnapi fellépését a brit Konzervatív Párt erős euroszkeptikus szárnya előtt. Arra hivatkozhat, hogy tárgyalópartnerei nem garantálták, hogy a szorosabb együttműködés nem csupán az eurót használó országok érdekeit szolgálja majd. Azok az országok, amelyek fejet hajtottak tegnap a reformok előtt, lemondtak szuverenitásukról - a brit értelmezés szerint.
Nicolas Sarkozy azzal vádolta brit kollégáját, hogy kívülállásával kétsebességé teszi Európát. Nem panaszkodhat valaki arra, hogy kihagyták az együttműködésből, miután maga döntött a távolmaradás mellett - idézi a francia államfőt a Bloomberg.
Cameronra egyre nagyobb nyomás nehezedik pártján belül, hogy kormánya távolodjon el Brüsszeltől, egy októberi felmérés szerint pártja politikusainak több mint negyede úgy véli, hogy népszavazást kellene tartani Nagy-Britanniában az ország uniós tagságáról. Owen Paterson a kormány Észak-Írországért felelős államtitkára egy nemrégiben adott interjújában azt mondta, hogy ha Nagy-Britannia kimarad a szorosabb Európai Unióból, akkor elkerülhetetlen ez a referendum.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók