Rekordot döntött a német állampolgárságért folyamodó britek száma tavaly - írja a Bloomberg a berlini statisztikai hivatal adatait idézve. A német hatóságok 2865 brit állampolgár állampolgársági kérelmét fogadták be 2016-ban szemben a 2015-ös 600-zal. A magyarázathoz nincs szükség atomfizikusi diplomára, hiszen a két év között az a különbség, hogy a szigetország szavazói tavaly döntöttek a brexitről.
A legalább tíz éve Németországban élő briteknek kevesebb mint négy százaléka vette fel eddig a német állampolgárságot - derül ki a statisztikai adatokból, ami arra utal, hogy idén és a következő években tovább fog nőni a német útlevélre pályázok száma.
Az óra ketyeg: az Egyesült Királyság és az Európai Unió válási tárgyalásait 2019 márciusáig le kellene zárni. A német állampolgárságért folyamodó britek számának megugrása világosan jelzi, hogy sokan nem akarják megvárni, milyen brexitet hajt végre hazájuk.
Kellett nekik
Az EU-ban dolgozó brit állampolgárok státusával kapcsolatos bizonytalanság - amivel párhuzamosan az Egyesült Királyságban élő és dolgozó uniós polgárok helyzete is instabil - témája volt a múlt heti parlamenti választások előtti kampánynak is. Miután a kormány ebben a kérdésben nem volt hajlandó világosan állást foglalni, az ügy hozzájárulhatott a toryk abszolút többségének elvesztéséhez.
A német állampolgárság megszerzése egyébként tavaly Európában belül az olaszok körében volt a legnépszerűbb - majdnem 3600-an nyújtották be kérelmüket. Őket követték a britek. A 110 ezer új német többsége török, lengyel, ukrán és koszovói.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin