Az Európai Központi Bank monetáris tanácsa nem emelte a bank alapkamatát a korábbi nulláról és továbbra is mínusz 0,4 százalékos negatív kamattal terheli a kereskedelmi bankok nála elhelyezett betéteit (azaz a betéteseknek kell fizetniük). A döntés nem ellenkezik az elemzői várakozásokkal. Még a kötvényvásárlási programon sem változtattak, annak ellenére, hogy a héják indokoltnak látnának némi szigorítást. Az európai jegybank közleménye szerint még jó ideig kitarthatnak az enyhe monetáris politika mellett.
A lazaság fenntartása mellett szólhatott az Eurostat friss felmérése, amely szerint a görögök több mint háromnegyedének kisebb vagy nagyobb fizetési gondjai vannak a hó végén. A magyarok az európai átlag felett szerepelnek ezen a listán: több mint 45 százalékuk küszködik ilyen gondokkal. Az uniós átlag kicsit több mint 25 százalék.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók