Júliusban a várt 0,2 százalékos növekedés helyett változatlanok maradtak szezonális kiigazítással a termelői árak az Egyesült Államokban az előző havihoz, júniushoz képest, amikor 0,3 százalék volt a havi növekedés.
A termelt javak ára 0,1 százalékkal emelkedett júliusban, a júniusival megegyező mértékben, annak ellenére is, hogy az energiaárak 0,5 százalékkal, az élelmiszerek termelői ára pedig 0,1 százalékkal csökkent. A szolgáltatások ára viszont 0,1 százalékkal csökkent, ezen belül is 0,8 százalékkal a kereskedelmi szolgáltatásoké.
Kapcsolódó
A termelői árak energia- és élelmiszerárak nélkül kalkulált emelkedése havi bázison 0,1 százalék volt júliusban, szintén alacsonyabb a várt 0,2 százaléknál és alacsonyabb a júniusi 0,3 százaléknál.
Éves bázison a termelői árak 3,3 százalékkal emelkedtek júliusban, a maginfláció pedig 2,8 százalékos volt. Júniusban 3,4 százalék volt az éves áremelkedés, a maginfláció pedig 2,7 százalék. A piac a júniusival megegyező, 3,4 százalékos termelőiár-inflációt várt júliusra is.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja