Fele-fele részben a munkaadókra, illetve a nyugdíjasokra hárítaná a nyugdíjreform terheit a görög kormány - írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az athéni ekathimerini.com hírportál. A rendszert részben a cégeket terhelő társadalombiztosítási járulék emelésével, részben a nyugdíjak - ezen belül a főként a kiegészítő juttatások - csökkentésével ráznák gatyába.
A kormány az elmúlt hónapokban miden erejével igyekezett elkerülni az alapnyugdíjak csökkentését, amit a Görögországot hitelező euró-tagállamok a nagyvonalú nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága miatt elengedhetetlennek tartanak. Úgy tűnik azonban, hogy az athéni vezetés végül mégsem tudta elkerülni, hogy meghátráljon: kénytelen lefaragni az egy összegben fizetett havi járandóságok egy részéhez is.
A kormány háza tájáról kiszivárgó információk szerint a "kiigazítások" ezen a téren kicsik lesznek és csak a havi 2500 euró (782,5 ezer forint) feletti járandóságokat, illetve azokat a jogosultakat érintik majd, akik több forrásból kapnak nyugdíjat. Ezzel azonban nem fogytak el a tanácsadó agytrösztök ötletei.
Keresik a pénzt
Hivatalos információk szerint gondolkodnak azon, hogy a bevonják a nyugdíjrendszer finanszírozásába a szerencsejáték-szervezéséből befolyó adóbevételeket továbbá az állam privatizációs intézet jövedelmeit is. A költségvetés forrásait bővítheti az 1000 eurónál magasabb banki tranzakciókra kivetett adó, amely szintén szerepel a kormány tervei között - erősítette meg az erről szóló híreket a gazdasági miniszter.
A kormány gazdaságpolitikai tanácsa, amelyet Jánisz Dragaszakisz miniszterelnök-helyettes vezet, kedden tárgyalt a nyugdíjreformról, illetve azokról a szociális juttatásokról, amelyekkel a szegényeket kívánják segíteni. A hivatalos kommunikáció szerint a baloldali Sziriza vezette kormány újra akarja építeni az adósságválság miatt bevezetett megszorítások nyomán leépült jóléti rendszert.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ