Az orosz bankok és pénzváltók magánszemélyeknek csak 15 ezer rubelnél (207 dollár) kisebb összeget válthatnak át külföldi valutára hosszadalmas procedúra nélkül. Ha ennél nagyobb összeghez akarnak jutni, akkor nemcsak az útlevelüket kell bemutatniuk, de ki kell tölteniük egy kérdőívet is. A bankoknak pedig jelentős időt kell fordítaniuk ügyfeleik azonosítására.
Szürkület jön?
Meglepő módon még a hivatalos hírügynökség, a TASZSZ is a döntés bírálóinak adott teret hírében. Ezek szerint félő, hogy a kliensek inkább az internetet vagy az árnyékgazdaság bankjait választják majd a pénzváltásra, minthogy sorban álljanak az állami pénzintézetekben. A Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese, Andrej Sztyepanyenko elmondta, hogy már most is műveleteik több mint 30 százaléka internet bankolással történik, ez az arány várhatóan nőni fog az intézkedés nyomán.
Nem értik az okokat
Az, hogy egy ügyfélnek ahhoz, hogy 207 dollárnál nagyobb összeghez juthasson külföldi valutában, bonyolult procedúrával kell igazolnia személyazonosságát és jogosultságát, az orosz bankszövetség elnöke szerint az értelmetlen túlszabályozás tipikus példája. Elemzők úgy vélik, a rubeltől való tömeges menekülés idején talán lett volna értelme ilyesmivel kísérletezni, de most teljesen indokolatlan. A bankok helyzete pedig egyáltalán nem indokolja: 2015 első 11 hónapjában a nyereségük 3,8 milliárd dollár volt, csaknem háromszorosa az év elején várt összegnek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról