"Sziasztok, Navalnij vagyok. Hiányoztok. Még mindig szinte semmire sem vagyok képes, de tegnap már egész nap önállóan lélegeztem. Teljesen önállóan. Semmilyen külső segítséggel, még egy egyszerű szelep sem volt a torkomban. Nagyon tetszett. Csodálatos, sokak által alulértékelt folyamat ez. Ajánlom" - írta a politikus, az üzenetéhez egy fotót mellékelt, amely a kórházi ágyon ábrázolja, szájmaszkot viselő családja körében.
A Navalnijt kezelő berlini Charité kórház hétfőn közölte, hogy a politikus állapota javul és nincs már többé szüksége lélegeztetőgépre. A The New York Times úgy értesült, hogy Navalnij a felépülése után vissza kíván térni Oroszországba.
Kapcsolódó
Navalnij Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója, augusztus 20-án rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A politikus a szeptember 13-i helyi választásokra készülő ellenzéki jelöltekkel találkozott és a helyi tisztségviselők korrupciós ügyeiről forgatott videókat.
A repülőgép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt helyi és Moszkvából a helyszínre küldött szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én a hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították tovább. Követői azt állították, hogy a politikust megmérgezték, amit az orosz szakemberek többször visszautasítottak.
A 44 éves Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői kimutatták, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, a novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. Ezt egy francia és egy svéd laboratróriumi vizsgálat is megerősítette.
Moszkva a maga részéről kifogásolta, hogy a német fél sem az orosz főügyészség, sem a Navalnijt kezelő orvosok kérésére nem szolgáltatott információt arról, hogy milyen megállapításra jutott. A méreganyagra vonatkozó bizonyítékok hiányára hivatkozva az orosz hatóságok bűnügyi nyomozást nem, csak előzetes vizsgálatot indítottak.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről