Ahhoz nem kell komoly szakértelem, hogy tudjuk: a pandémia és a bezártság növelte az emberek nassolási kedvét, hiszen könnyebben nyúltak a vigaszt nyújtó finomságokhoz. 2019-ben a fogyasztók 34 százaléka vallotta be, hogy nassol, 2021-ben pedig már 54 - olvasható a portálon.
Csakhogy tavaly már az emberek 10 százaléka azt állította, hogy olyan finomságokat keres, amelyek kifejezetten egészségesek.
Azok a pékségek vagy snacktermék-gyártók, amelyek még mindig nem állnak készen arra, hogy felugorjanak erre a vonatra, nagy bevételtől eshetnek el
- mondta Emily Ann Smith, az FMCG Gurus tartalmi és szerkesztőségi vezetője
A világjárvány döntő szerepet játszott abban, hogy a személyes egészség visszakerült a figyelem középpontjába: a fogyasztók 60 százaléka állította, hogy a COVID-19 hatására tudatosabbá vált. Még most, a pánik lecsengése után is 48 százalékuk keresi tudatosan a különböző probiotikumokat, a rostokat tartalmazó snackeket és vitaminokat.
A nassolást meghatározó kérdésre a válaszadók 69 százaléka azt válaszolta, hogy az egy pillanatnyi kényeztetés, míg 67 százaléka táplálkozás-növelő hatásként tekintett rá. Itt nyilván több választ is meg lehetett adni (a szerk.)
Az emberek leginkább délután, az ebéd vagy a vacsora után nassolnak vagy azért, hogy még inkább csillapítsák az éhségérzetüket, vagy hogy egyfajta "energiabombát" jelentsen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit