Áprilisban még a válaszadók 42 százaléka szerint tette jól a dolgát az Egyesült Államok 45. elnöke - írta az MTI híre alapján az InfoRádió.
Jelenleg a többség, 58 százalék helyteleníti azt, ahogyan Trump kormányoz, közülük 48 százalék azt válaszolta, hogy erőteljesen nem ért egyet az elnök politikájával.
Kapcsolódó
A megkérdezettek szintén 48 százaléka véli úgy, hogy Trump januári hivatalba lépése óta gyengült az ország vezető szerepe a világban, míg 27 százalékuk szerint erősödött.
A válaszadók pont fele úgy látja, az elnök elődeinél rosszabbul teszi dolgát, míg 25 százalék foglalt úgy állást, hogy az elnök jobb munkát végez a korábbi elnököknél, és nagyjából ugyanilyen arányban vannak azok, akik szerint Trump se nem jobb, se nem rosszabb elődeinél. A válaszadók többsége, 55 százaléka úgy ítéli meg, hogy Trump nem ért el jelentős haladást az általa kitűzött célok megvalósítása terén.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják