Lengyelországban 2021-ben 7700-an nyújtottak be menekültkérelmet, ami 175 százalékos növekedés a 2020-as adathoz képest és a legmagasabb éves adat 2016 óta - írta a Notes from Poland. A legnagyobb csoportot azok az afgánok alkotják, akik közül ezer személyt Kabulból légihídon menekítettek ki a tálibok hatalomátvétele előtt. A másik nagy csoport a beloruszoké, akik az országukban működő elnyomó rezsim elől menekülnek.
A menekültkérelmek harmadát fehérorosz állampolgárok nyújtották be. A második helyen az Afganisztán állt, ahonnan 1800-an érkeztek, az irakiak 1400-an voltak, oroszok pedig ezren - derül ki a hivatalos adatokból. A kérvények közül 4700-ra adtak választ és 2155 érkezőről találták úgy, hogy megfelel a menekülteket leíró kritériumoknak.
Közülük 1150-en fehéroroszok - tekintve, hogy hazájukban üldözik a másként gondolkodókat, a Lengyelország keleti szomszédjából érkezők 95 százaléka megkapta a menekültstátuszt. Az afgánok esetén 750 pozitív döntés született, főként olyanok esetén, akiket augusztusban menekítettek ki hazájukból. Az elutasított 1460 személy közül 645-en oroszok és 270-en irakiak voltak.
A korösszetételt tekintve a Lengyelországban menekültstátusz-kérelmet benyújtók fele 18 és 40 év közti személy volt, harmaduk még nem érte el a 18 éves kort. A férfiak aránya 60 százalék volt. A legnagyobb bevándorlási hullám idején 2015-ben és 2016-ban 11-12 ezer ember érkezett Lengyelországba főként Csecsenföldön élő orosz ajkúak és ukránok.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el