Azt ugyan nem lehet biztosan megmondani, mekkora összeget ad ki a lengyel kormány amerikai hadfelszerelésére, de a szakemberek feltételezik, hogy az USA hadiiparának Szaúd-Arábia után a második legnagyobb vásárlói a lengyelek - írta a Rzeczpospolita. Ez Berlin és Párizs hibája is, amelyek kizárják Lengyelországot a hadseregek modernizációjában való együttműködésből.
Varsó szívesen venne részt például egy közös új harckocsi fejlesztésében, de a németek és a franciák maguk akarják ezt megcsinálni. Más tervek megvalósítása túl lassú a lengyeleknek, mert az ország vezetése úgy véli, hogy Oroszország közvetlen veszélyt jelent, és ezért azonnal szükség van az új védelmi rendszerek telepítésére. Az együttműködés hiánya Berlinnel és Párizzsal hátráltatja a közös európai védelmi politika fejlesztését.
Kapcsolódó
Lengyelország azt szeretné, ha nemcsak katonai eszközök vásárlójaként jelenne meg a hadiiparban, hanem partnerként is tekintenék rá ezek fejlesztésében és gyártásában is. A gazdaság dinamikus fejlődésének köszönhetően Lengyelország egyre magabiztosabb, úgy véli, hasznos partnere lehetne az uniós országoknak ezen a téren. A gond az, hogy a közös projektek, mint például az Eurofighter harci gép sok rossz tapasztalattal is jártak az évek során, így az új partner bevonása csak tovább bonyolítaná a helyzetet.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják