Erről Elzbieta Witek, a lengyel kormányfő politikai kabinetjének vezetője beszélt egy lengyel rádióállomásnak szerdán.
Az egyben kormányszóvivő Witek azt mondta, hogy a lengyel kormány támogatja, hogy a posztjáról júniusban távozó Belka az EBRD-t vezesse, hivatalos döntés azonban még nem született.
Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökének megbízatása júliusban jár le. Az elnököt a részvényes országok és szervezetek képviselői választják meg.
A kelet-közép-európai és az egykori szovjet térség átalakulásának finanszírozására 1991-ben alapított EBRD élén eddig két német és három francia elnök állt, Suma Chakrabarti az első brit. Ő korábban igazságügy minisztériumi államtitkár volt.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott