A lengyelek meg akarják hódítani a hatalmas japán piacot - derül ki a Rzeczpospolita cikkéből. Egyelőre közvetítők segítségével jelentek meg, azaz olyan internetes portálokon kínálják a portékáikat, mint az eBay. Az amerikai online kereskedő cég segítségével a szigetországba irányuló lengyel export 17 százalékkal nőtt 2017-ben. A legnépszerűbb áruk a lengyel sportcikkek és az autóalkatrészek voltak. Ezek értékesítése Japánban 22 százalékkal nőtt tavaly.
Az elmúlt időszakban erősödött a japánok érdeklődése a külföldi termékek iránt: a lakosság több mint 70 százaléka már vásárol a a neten. A piac nagyon gyorsan növekszik, az eMarketer piackutató cég adatai szerint minden évben 10 százalékkal bővül. Ennek köszönhetően értéke idén meghaladja a 122 milliárd dollárt. Ez ugyan kevesebb, mint Kínáé, vagy az USA-é, de így is az egyik legnagyobb a világon.
A hódítást nehezíti, hogy a japánoknak megvannak a maguk preferenciái, bankjai és fizetési szokásai. Például még mindig csodával határos olyan helyet találni, ahol kártyával lehet fizetni, mivel vagy készpénzzel, vagy a boltokban vehető fizetési kártyával szoktak vásárolni. A netes japán vevő kész várni a szállításra, de szívesebben fizet az áru átvételekor, mint kártyával előre.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni