Emmanuel Macron francia elnök nagyon szeretné elérni, hogy Tesla gyár épüljön az országában. Ezzel azonban nincsen egyedül. Franciaország mellett Olaszország és Spanyolország kormánya is szívesen látná a határain belül az autógyártó céget.

Elon Musk pénteken találkozott Emmanuel Macronnal, néhány hónapon belül immár második alkalommal. A francia elnök próbál minden lehetőséget megragadni arra, hogy meggyőzze a milliárdost, aki fél év után a napokban visszavette az első helyet a leggazdagabbak listáján, hogy Franciaország javára döntsön.

Franciaország ma vonzóbb, mint valaha. Ettől függetlenül nagyon szoros a verseny más országokkal, szóval be kell vetnünk az összes erősségünket

– idézi Roland Lescure francia iparügyi minisztert a Politico.

A politikus hozzátette, kétségtelenül vannak előnyeik, például az azonnal használatba is vehető francia földek vagy az olcsó, karbonmentesített villamosenergia. Azonban beismerte, a riválisoknak is van mivel büszkélkedni.

Elon Musk az Emmanuel Macronnal megejtett találkozó után a France 24 szerint a párizsi VivaTech show-n jelent meg, az esemény díszvendégeként.

Beruházásokat hajtana fel Párizs

Az elmúlt évben a francia kormány fokozott erővel próbált az országba csábítani minél több külföldi vállalatot. Ennek érdekében csökkentették a vállalatokra kivetett adókat, bár ezek uniós viszonylatban még mindig kifejezetten magasak.

Azt mindenesetre sikerült elérni, hogy több külföldi befektető figyelme forduljon Franciaország felé, azt azonban nem, hogy a cégek a székhelyüket is áttegyék az országba.

A zöldtechnológiai iparágaknak nyújtott új ösztönzők vonzóak lehetnek a Tesla vezérének. Ezekkel egyébként elsősorban az Egyesült Államok klímavédelmi csomagjával szeretné Párizs felvenni a versenyt. Szintén ezt a célt szolgálná az a törvényjavaslat is, amely jelenleg a francia parlament előtt van. Ennek keretében adókedvezményeket biztosítanának a zöld szektor befektetőinek, különösen a nagy gyáraknak.

Csak egy megálló volt Párizs

Elon Musk nem kizárólag Emmanuel Macron kedvéért repült át Európába – a francia elnök nagy bánatára –, csütörtökön találkozott Giorgia Meloni olasz kormányfővel és Antonio Tajani olasz külügyminiszterrel is.

Az olasz miniszterelnök közösségi oldalán azt írta, a milliárdossal beszélgettek többek között

  • innovációs kérdésekről,
  • a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekről és kockázatokról,
  • az európai piaci szabályokról és
  • a születésszámokról is.