Évente mindenkinek 35 nap szabadságot kellene biztosítani - javasolja az egyik legrégebbi lengyel szakszervezet, az OPZZ. Jelenleg a szabadság hossza a munkában töltött időtől függ: aki legalább 10 éve dolgozik, 26 napot kaphat, a többiek 20 napra számíthatnak. A készülő minisztériumi módosítás egyenlőbbé tenné a szabadságok idejét, de az OPZZ arra jutott, hogy egységesen évi 35 nap kellene.
Ha sikerülne elfogadtatni az elképzelést, akkor Lengyelország valódi paradicsom lenne a dolgozóknak, hiszen Franciaországban például évi 25 nap a szabadság jár, Németországban 24, Magyarországon a 45 év felettiek számolhatnak 30 nappal.
Kapcsolódó
A szakszervezet további javaslata, hogy az 50 éven felüli dolgozók korukra való tekintettel kapjanak 15 perc plusz pihenőt. Emellett egy úgynevezett mentori szerződés alapján kiegészítő juttatás illetné meg őket, mert az OPZZ szerint a fiatalok nem tudnak ugyanolyan teljesítmény nyújtani ugyanabban a munkakörben, mint az idősebbek. Egyszerűen nincsenek meg ehhez a kellő tapasztalataik, ezért nem járja, hogy ugyanakkora fizetést kapjanak.
A fejlesztési minisztériumnak is vannak saját változtatási tervei, amelyek nem olyan ambiciózusak, mint a szakszervezetéi. Például a társadalombiztosítási járulék csökkentését tervezik az 50 éven felüliek esetében, továbbá a másodállásban végzett munka keresete korlátlanul nyugdíjszerző jövedelemmé válna, azaz megszüntetnék a jelenleg érvényben lévő egy felső korlátot ezen a téren.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt