A felfedezést egy spanyolországi biológus méhésznek, Federica Bertucchininek köszönheti a tudományos világ, aki először 2017-ben bukkant rá a viaszkukacok különös képességére. Ezek az élősködők méhviasszal táplálkoznak, és Bertocchini úgy akart ellenük védekezni, hogy egyszerűen műanyag zacskókat húzott a méhek kaptáraira.

Normál esetben ezek meglepően jól működhetnek ilyen helyzetekben, de a méhész 40 percen belül észrevette, hogy erősen lyukasodni kezdtek a zacskók, egy fél nap múlva pedig már tátongó hézagok tömegei alakultak ki, ez késztette arra, hogy komolyabban is megvizsgálja a viaszférgekben rejlő lehetőségeket - írja az innovációkat feldolgozó New Atlas.

A felfedezés azért jelenthet komoly előrelépést a hulladékfeldolgozásban, mert a polietilén - amikből a műanyagzacskók is készülnek - mintegy 29 százalékát teszi ki a világ műanyagfogyasztásának. Az anyag közismerten nehezen bomlik, még előkezeléssel és speciális körülmények között is hónapok vagy évek kellenek a környezetbarát úton történő megsemmisítéséhez.

Műanyagétvágy

A kutatások arra keresték a választ, hogyan is zajlik a folyamat, és elég hamar arra jutottak, hogy a férgek nem egyszerűen átrágták magukat a zacskón, hanem szervezetük megemésztette azt. Bertocchini ezen a héten közzétett kutatásából kiderült, hogy mindezt a nyálukban rejlő enzimpár teszi lehetővé.

Csapata elektronmikroszkópokkal elemezték a nyálmintákat, és az abból kivont enzimeket együttesen használva, még szobahőmérsékleten is néhány óra alatt sikerült kráterszerű lyukakat oxidálni a zacskók felületére. A madridi kutatás alapján egyértelműnek tűnnek az enzimpár előnyei a polietilén lebontásához használt más anyagokkal szemben.

Egyedi fegyver

A műanyagok lebomlásához az kell, hogy az oxigénmolekulák behatoljanak a polimerbe, amit általában erős napfénnyel vagy a magas hőmérséklettel lehet elérni, de ez Bertocchini magyarázata szerint a műanyag esetében egy nagyon szűk sávban működik csak ideálisan, ugyanis a polietilének lebomlását kifejezetten lassítják ezek a tényezők.

Ezzel szemben a most felfedezett enzimpár az "első és egyetlen", ami szobahőmérsékleten is néhány óra alatt képes oxidálni és lebontani a polimert, anélkül, hogy az bármiféle előkezelést igényelne. Bertocchiniék a környezetszennyezés elleni harc egy újabb fegyverét látják az enzimekben, és remélik hogy kemény munkával széleskörben is hasznosítható technológiát lehet összehozni a felfedezésből.