A finnországi egészségügyi és jóléti intézet (IHW) csütörtökön bejelentette, hogy a hatóságok 30 év alatti férfiak esetén nem fogják használni a Moderna oltását, helyette Pfizer/BioNTech vakcinát ajánlanak – írja a 24.hu.
A finn kormányzati intézet úgy találta, hogy a fiatal férfiak és fiúk némileg nagyobb kockázattal vannak kitéve mellékhatásként a szívizomgyulladásnak.
A finnországi lépést megelőzően hasonló döntést hozott szerdán a három másik északi ország is.
Svédország felfüggesztette Moderna védőoltás használatát a 30 év alatti lakosok esetében, Dánia bejelentette, hogy a 18 év alatti lakosok nem kaphatnak a vakcinából, Norvégia pedig azt javasolta a 30 év alatti állampolgárainak, hogy Moderna- helyett Pfizer-védőoltást kérjenek.
Az amerikai Moderna cég által kifejlesztett oltóanyagot a svájci Lonza cég gyártja az európai felhasználók számára.
Mind a négy ország egy eddig még nem publikált tanulmányra alapozta döntését, amiről a svédországi közegészségügyi hivatal azt mondta, hogy a vizsgálat olyan mellékhatások fokozott kockázatát mutatta ki, mint a szívizom- vagy a szívburokgyulladás. A hivatal közleménye hozzátette, hogy a mellékhatások kockázata ugyanakkor nagyon alacsony.
Az északi országok tanulmányának előzetes információit megküldték az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) negatív mellékhatásokat vizsgáló bizottságának, értékelésre és véleményezésre.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön