A védelmi minisztérium főépületének (Bendlerblock) udvarán tartottak felvonulást a német kancellárnak, aki 5860 napi munka után új szövetségi kormány december 8-i hivatalba lépésével távozik tisztségéből.
Angela Merkel meghatottan szólalt fel:"Ahogy ma itt állok önök előtt, mindenekelőtt ezt érzem: hála és alázat. A hivatal előtti alázat, amelyet oly sokáig megtarthattam. Hála a bizalomért, amelyet megtapasztalhattam."
Kapcsolódó
Katonai búcsúztatás leköszönő államfőnek, kancellárnak és védelmi miniszternek jár Németországban. A Bundeswehr katonazenekara kifejezetten Angela Merkel kívánságára állította össze a műsort. A német hadsereg együttesének kihívást jelentett a számukra szokatlan műfajú három sláger, köztük az 1974-es Nina Hagen-dal. Az "Elfelejtetted a színes filmet" az NDK-ban volt nagy sláger. A leköszönő kancellár akkoriban volt húszéves, diákéveire emlékezteti a dal - írta a portál.
Az ünnepeltek három darabot kérhetnek. Angela Merkel a Grosser Gott, wir loben dich (Nagy isten, dicsérünk téged) című ökumenikus keresztény német templomi dalt, a legnagyobb német filmsztárok és sanzonénekesek között számon tartott, 2002-ben elhunyt Hildegard Knef Für mich soll's rote Rosen regnen (Záporozzanak rám vörös rózsák) című dalát és a Nina Hagen dalt választotta.
A járvány miatt csak keveseket hívtak meg az eseményre, mintegy ötven ember vett részt a parádén, köztük a négy Merkel-kabinet összes minisztere.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)