Legkevesebb két halottja van a csütörtöki barcelonai gázolásnak - jelentette a spanyol sajtó. A sebesültek száma mintegy húsz - írta az InfoRádió az MTI alapján.
A rendőrség terrortámadásnak minősítette a történteket. Korábban a metró- és a vasútállomások lezárását kérte csütörtök délután a katalán mentőszolgálat a barcelonai tömeges gázolás körzetében.
Kapcsolódó
Az első információk szerint a kisteherautó - egy fehér furgon - sofőrje elmenekült. A kisteherautó csütörtök délután Barcelona központjában a La Rambla sugárúton - amely az egyik legforgalmasabb utca a városban - hajtott a járdára, mintegy 600 méteren keresztül gázolt, míg végül egy kioszknak ütközött a La Boquería piachoz közel.
Egyes helyi források lövöldözésről adtak hírt. A rendőrség cáfolta, hogy tűzpárbaj történt volna, ugyanakkor talált egy másik furgont, amelyet állítólag a támadás elkövetői béreltek, feltehetően azzal akartak elmenekülni. A rendőrség az esettel összefüggésben annyit közölt, hogy egy muzulmán férfi furgont bérelt, azt azonban nem erősítették meg, hogy a merénylethez használt furgonról van szó.
Egyelőre nem jelentkezett semmilyen szervezet a merénylet elkövetőjeként.
A TV3 szerint a kisbuszból kiszálló sofőr több lövést is leadott, aztán pedig bemenekült egy étterembe, ahol túszokat ejtett - írta az Index. A rendőrök egy spanyol útlevelet találtak a kisbuszban. A katalán média szerint a rendőrség egy második kisbuszt is keres.
A Napi.hu egy, a La Rambla környékén dolgozó magyartól úgy értesült, hogy már 13 halottról beszélnek a helyiek.
A katalán rendőrség időközben megerősítette, hogy egy ember meghalt, 32-en pedig megsérültek, és legalább 10 ember állapota súlyos. Spanyol lapok rendőrségi forrásokra hivatkozva viszont legalább három halottról írnak, és az El País szerint 13 áldozat is lehet.
Majd este 8 óra után a a katalán kormány hivatalosan megerősítette: 13 halottja és több mint 50 sebesültje van a támadásnak.
Címlapkép forrása: MTI/AP/Giannis Papanikos
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nagyot kaszált, aki ebbe fektetett: áttörte a plafont

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Nagyarányú leépítést jelentettek be Varga Mihályék

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat

Elköszönt kollégáitól Polt Péter

Új korszak kezdődik az OTP-nél

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Ilyet lehet? Még a szirénázó mentő is megállt a türk delegáció előtt
Újabb indítvány született: minden uniós pénzt elzárhatnak Magyarország elől
