Az egyéni számlákról a harmadik negyedévben rekord összeget, 12,3 milliárd dollárt utaltak külföldre orosz tulajdonosaik - írta a jegybank adataira hivatkozva ma délelőtt a Kommerszant, a vezető moszkvai gazdasági napilap. Ez meghaladja a 2008-as pénzügyi válság mélypontján kivont 11,1 milliárdot, 38 százalékkal magasabb a 2010 harmadik negyedévében és 64 százalékkal magasabb a 2009 azonos időszakában a lakossági számlákról kimenekítettnél.
A lap szerint a növekedés elsősorban "külső tényezőknek" tulajdonítható, de az év második felében szerepet játszott benne a politikai bizonytalanság a most megtartott parlamenti, illetve a márciusban esedékes elnökválasztás miatt, ahol a legnagyobb valószínűség szerint Vlagyimir Putyin kormányfő (aki 2000-2008-ban két cikluson keresztül volt az Orosz Konföderáció elnöke) kerül ismét pozícióba.
A jegybank szerint az Oroszországból kivont tőke összege az első 11 hónapban elérte a 74 milliárd dollárt, csupán novemberben 10 milliárd hagyta el az országot - írta a RIA Novosztyi hírügynökség. Ez meghaladja a bank által az év egészére prognosztizált 70 milliárdot is.
A Fitch Ratings elemzése szerint a politikai bizonytalanságon túl a kedvezőtlen üzleti környezet is menekülésre készteti a tőkét. Ennek ellenére az 513 milliárd dollár értékű valuta- és aranytartalék - amennyire a tavalyi 479 milliárdról emelkedett - biztosítja a gazdaság külső stabilitását. A folyó fizetési mérleg várható aktívuma elérheti a 82 milliárd dollárt, vagyis a GDP 4,5 százalékát, bár ez jövőre valószínűleg a bruttó hazai termék 2,3 százalékára mérséklődik. A hitelminősítő arra is elhívta a figyelmet, hogy a tőkekivonás nem csak Oroszországot sújtja, hanem több feltörekvő piacot a kockázatvállalástól való globális visszarettenés miatt.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják