Európa lakosságának várhatóan a negyede 65 év feletti lesz 2050-re - idézi a portál Rudas Tamás szociológus, statisztikust, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatóját.
Az idősödő társadalmak világméretű trendje szerint azonban a korábban idősnek tekintett korosztályok a mai társadalmak aktív tagjai, és a gazdasági és társadalmi szerepük is jelentős. Tőlünk nyugatra már létezik egy új fogalom, a Silver Economy, vagyis ezüst gazdaság, amely az "ősz hajú" embereket és az általuk nyújtott gazdasági szolgáltatásokat takarja.
Egy brit bank tanulmánya szerint az elmúlt évtizedben 140 százalékkal nőtt azon cégek száma, amelyek tulajdonosai 65 év felettiek, eközben a 26-34 év közöttiek kezében lévő cégek száma csupán 23 százalékot emelkedett. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy a 65 év felettiek gazdasági aktivitása jelentősen erősödött, ide értve az üzleti tevékenységüket és a fogyasztásukat is. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt 25 évben az életkörülmények javulásával gyorsan nőtt a születéskor várható élettartam is. Magyarországon egy átlagos, 65 év feletti nő 1989-ben még további 15,5 évre számíthatott, 2015-ben már 18-ra.
A jövőben az idős korosztály tagjainak nyugdíj- és egyéb ellátásigénye nem vezethető le a múltbeli és mai idősek igényeiből - állapította meg a szakember.
A kép forrása: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Döntöttek a szomszédban: alig valakit érdekelt, hogy ki legyen az új főpolgármester