A sérült nő kartörést szenvedett, a barcelonai főkonzulátus munkatársai személyesen is felvették vele a kapcsolatot, de konzuli segítséget nem kért - közölte.
A főkonzulátus folyamatos ügyeletet biztosít, a külképviselet a +34 629745593-as számon érhető el. Jelenleg mintegy háromezer magyar tartózkodik Katalóniában.
Magyar Levente megjegyezte: az éjszaka során Cambrils-ban is terrortámadás történt, itt hét sérült volt, magyar érintettségről eddig nem kaptak hivatalos tájékoztatást, és mivel nem érdeklődött senki a történtek miatt a KKM-nél, erős a remény, hogy valóban nincs magyar érintett ebben az esetben.
Az államtitkár kérdésre kitért a Bulgáriában tengerbe fulladt magyar nő esetére is. Mint mondta, hivatalos értesítést kaptak, hogy csütörtökön éjszakai fürdőzés közben tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában, és a diplomaták megtették a szükséges intézkedéseket.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező