A vezérkar feltételezése szerint ismét két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet - írja a hirado.hu az MTI-re hivatkozva.
A japán kormány is valószínűsítette, hogy szombaton ismét rakétákat lőttek ki, de közölte, hogy a fegyverek nem okoztak kárt, és Japán területi vizein kívül csapódtak a tengerbe. Észak-Korea egy hete, augusztus 16-án is hajtott végre kísérletet, ugyancsak azonosítatlan típusú fegyvert - feltehetően rakétát - indított útra keleti tengerpartjának térségéből a Japán-tenger irányába.
Kapcsolódó
Phenjannak szinte már szokásává vált, hogy ilyen teszteket csinál. A szombati volt immár a hetedik rakétakilövése július 25-e óta, amikor is Phenjan, megtörve a 17 hónapja tartó szünetet, rakétakísérletet hajtott végre, tiltakozásul egy amerikai-dél-koreai hadgyakorlat ellen. A hadgyakorlat azonban a héten már véget ért.
Szakértők nem zárják ki, hogy Észak-Korea a kísérletekkel új típusú rövid hatótávolságú rakétákat tesztel.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba