Öt év óta először alakult pozitívan a nettó tőkeáramlás Oroszországban az idei harmadik negyedévben. Júliustól szeptemberig 5,3 milliárd dollárral több külföldi tőke érkezett Oroszországba, mint amennyi elhagyta az orosz piacot a moszkvai jegybank előzetes adata szerint - írta a The Moscow Times.
Természetesen még korai volna trendfordulóról beszélni, nemcsak azért, mert ahhoz egyetlen adat nem elég, hanem azért is, mert ugyanakkor az ide első három negyedévben még mindig 45 milliárd dollár menekült külföldre. Ugyanakkor joggal emeli ki a központi bank, hogy az idei eredmény lényegesen jobb a tavalyinál, amikor az azonos időszakban 76,8 milliárd dollár hagyta el az orosz piacot.
A tőkeáramlás mérlege utoljára 2010 második negyedében volt pozitív, 4,1 milliárd dollárral. Azóta a jegybank hivatalos statisztikája szerint közel 416 milliárd dollár menekült el Oroszországból, ez csaknem megfelel Ausztria egy teljes évi gazdasági teljesítményének.
Alekszej Uljukajev gazdasági miniszter a TASZSZ-nak adott hétvégi nyilatkozatában mintegy 87 milliárd dollárra becsülte azt az összeget, amit idén kivonnak a tulajdonosaik az országból. A mostani harmadik negyedévi adat fényében ennél valamivel optimistábban nyilatkozott Elvira Nabiullina, a jegybank elnöke, aki 85 milliárdnál kevesebbre számít.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt