Komoly pusztítást okoztak a csirkék és részben a sertések körében Csehországban az elmúlt évek hőhullámai - adta hírül a Radio Praha. Az idei forróságokban eddig 25 ezer csirke döglött meg öt farmon túlmelegedés miatt. A helyzet valamennyit javult az elmúlt három évben: 2017-ben még 100 ezer állít pusztult el, 2018-ban pedig 30 ezer.
Az állami állatorvosi szolgálat két évvel ezelőtt új állatjóléti szabályokat fogadott el azokra az időszakokra vonatkozóan, amikor szokatlanul forróvá válik az idő. Egyebek mellett minden tenyésztőnél kell lennie egy felelős személynek, akinek az a dolga, hogy biztosítsa az állatok környezetének megerősített hűtését.
A sertések idén eddig megúszták halálos áldozat nélkül a hőhullámokat, tavaly azonban feljegyeztek egy túlmelegedési esetet, amelyben 1800 állat pusztult el. Az állatorvosok felhívják a figyelmet arra, hogy a forró napokon külön figyelmet kell fordítani az állatok vízellátására is. A vízszükséglet változó, a néhány tíz litertől a több százig terjedhet. A csúcson a tejelő tehenek állnak, amelyek naponta 100-180 liter vizet fogyaszthatnak.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott