Az erről beszámoló ITAR-TASZSZ idézte Rusztam Temirgaliev krími első miniszterelnök-helyettest, aki hétfőn azt mondta, hogy két-három hétre lesz szükség, amíg rendeződnek a párhuzamosságból adódó gondok. A politikus részletekbe nem bocsátkozott, csak annyit jegyzett meg, hogy "már meglehetősen nagy mennyiségű rubelkészpénz van forgalomban".
A hírügynökség egyik vasárnapi beszámolójában arról írt, hogy a félszigeten az éttermekben és a szállodákban már a hét végén is lehetett rubellel fizetni. Mivel azonban az árak még hrivnyában voltak megadva, ezért azokat át kellett váltani a rubelben fizetőknek, de szinte mindenütt más kurzust alkalmaztak.
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök hétfőn mindenesetre leszögezte, hogy az állami alkalmazottak rubelben kapják az esedékes fizetést és a nyugdíjakat is rubelben folyósítják, amit a március 18-i, az Oroszországhoz történt csatlakozás napján érvényes hrivnya/rubel árfolyam alapján számítanak ki.
A krími parlament elnöke csütörtökön jelentette be, hogy március 24-től kerül forgalomba az orosz rubel. Vlagyimir Konsztantyinov akkor azt mondta, hogy hétfőtől (március 24.) rubelben történnek egyebek között a ki- és befizetések, rubelben folyósítják a nyugdíjakat és a béreket. A krími parlament elnöke emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy egy átmeneti időszakban a Krím területén az ukrán hrivnya és az orosz rubel párhuzamosan fizetési eszköz lesz. "Majd az idő megmutatja, hogy mikortól nem lesz már szükség a hrivnyára" - mondta.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak