Az eszközkezelő alapok menedzserei elkezdték leépíteni lengyelországi pozícióikat azt követően, hogy az öntörvényű varsói kormány és az EU vezetése között kialakult nézeteltérés miatt gyengült az EU nyolcadik legnagyobb gazdaságának vonzereje - írja a Financial Times. Az idegesség az elmúlt hetekben erősödött fel.
Az Európai Bizottság példa nélküli határozottsággal figyelmeztette az euroszkeptikus konzervatív lengyel vezetést, hogy intézkedéseivel - köztük az alkotmánybíróság függetlenségének csorbításával - veszélyezteti a jog uralmának érvényesülését.
Jöhet a furkósbot
Az uniós álláspont megfogalmazását keményebb intézkedések, szankciók követhetik. Egyebek mellett korlátozhatják az ország EU-s finanszírozását. Ez éppen elég ok volt a befektetőknek arra, hogy elkezdjék kivonni a pénzüket a lengyel eszközökből.
Az ország két olyan alapja, amelyek kifejezetten a lengyel befektetési lehetőségek felértékelődésére játszik, drámaian veszít értékéből azóta, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) pártja tavaly októberben hatalomra került.
Az iShares MSCI Poland Capped ETF alap, amelyet a BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője menedzsel, április óta elvesztette értéke csaknem hatodát. Jelenleg 183 millió dollárnyi vagyont kezel. A VanEck Vectors Poland ETF eszközértéke 13,5 millió dollárra esett azt követően, hogy október óta elillant vagyonának harmada.
Kiesett a pikszisből
Lengyelország korábban a feltörekvő országok eminens tanulója volt, ám a Jog és Igazságosság húzásai nem igazán nyerték el a tetszésemet - fogalmaz Shahzad Hasan, az Allianz Global Investors feltörekvő piaci befektetésekkel foglalkozó portfóliómenedzsere.
Találkoztam helyi befektetőkkel az országban tavaly nyáron, s úgy tűnt semmi ok az idegeskedésre - tette hozzá. A kormányváltás óta azonban minden megváltozott, azóta erősen leépítette ottani befektetéseit.
Hasonlóan vélekedik Maarten-Jan Bakkum, a holland NN Investment Partners piaci stratégája. Ő is úgy látja, hogy a lengyel befektetések egyre kockázatosabbak. Az NN felzárkózó európai országokba fektető alapja 35 százalékról 28 százalékra csökkentette portfóliójában a lengyel befektetési eszközök súlyát.
Új célpontok
A pénzügyi válságot követően a lengyel gazdaság az EU legjobbjai közé tartozott, ám az utóbbi időben egymást követik az országot érő csapások. Az S&P leminősítette adósságait, az IMF halvány növekedési kilátásokat fogalmazott meg, a WIG-20 tőzsdeindex egy év alatt elvesztette értéke több mint ötödét.
Talán meglepően hangzik annak tükrében, hogy az unortodox magyar gazdaságpolitika sem tartozik a nyugati befektetők liblingjei közé, ám Hasan szerint Lengyelországgal szemben a régióban Magyarország és Szerbia kínál befektetési alternatívát.
Aránytalan kockázat
Másoknak az a gondjuk, hogy a lengyel befektetések hozama még mindig nagyon alacsony összevetve az új kockázatokkal. Van némi taktikai kereskedés a piacon, de a Lengyelországnak immáron Brazília a versenytársa és a latin-amerikai országban jóval nagyobb hozamok érhetők el - mondja Jan Dehn, a feltörekvő piacokra koncentráló Ashmore befektési cég igazgatója.
Rossz kilátások
A helyzet tovább romolhat, ha a Jog és Igazságosság kormánya átlépi az uniós költségvetési hiánycélt (mármint hogy ez nem haladhatja meg a GDP három százalékát), továbbá betartva választási ígéreteit csökkenti a nyugdíjkorhatárt, emeli a személyi jövedelem legalacsonyabb kulcsát és rászáll a bankokra - figyelmeztet Fergus Argyle, a brit Somerset Capital alapkezelő menedzsere.
Lengyelországnak két hete van arra, hogy válaszoljon az Európai Bizottság kifogásaira, amely ezt követően dönt a folytatásról. Hasan emlékeztet arra, hogy a felek közti huzavona negatív hatása annál nagyobb lesz, minél tovább tart.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem verték nagy dobra, de átszervezték a kormányt

Németország beáll a sor elejére és magával húzza európai partnereit is

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv

Hosszú időre kiesik ez a híd, káoszra kell készülni

Egy magyar feltaláló begyújtja a rakétákat: konténerből épít lakóházat a föld alá

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Musk nagy bejelentése: indul a Mars-expedíció
