A hírt a Kommerszant alapján korábban a 444.hu írta meg. Magyar szempontból a hírt az teszi izgalmassá, hogy Paks 2 két referenciaerőművéről van szó.
Így a Novovoronyezs 2-t 2019 helyett 2020-ban, a Leningrad 2-t 2020 helyett inkább 2022-ben adnák át abban bízva, hogy közben esetleg a külpiaci áramár is emelkedik. Mindkét atomerőművet a Roszatom, Paks 2 fővállalkozó-generálkivitelezője építi.
Oroszországban - ugyanúgy, mint nálunk - a lakosság hatósági áron vásárol, a vállalkozások viszont az előállítási költségekhez igazodó piaci áron kapják az áramot. A gond éppen az előállítási költségekkel van: ahogyan Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője a Facebookon felidézte, a Roszatom közelmúltban átadott reaktorai olykor 25-30-szor drágábban termelnek áramot, mint a már régebb óta működő oroszországi atomerőművek - írta a napilap.
A politikus szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy az orosz nukleáris technológia piaci körülmények között nem állja meg a helyét - ezért is szomorú, hogy Magyarországra még rá lehet sózni. Jávor szerint vagy az a helyzet, hogy az oroszok nekünk sokkal olcsóbban adják ugyanazt a technológiát, amit saját maguknak, vagy pedig (ami sokkal valószínűbb) a magyar gazdaság számára komoly versenyképességi hátrányt okoz majd, ha az áramtermelésünk 40 százaléka egy irracionálisan drágán termelő erőműből érkezik majd.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére