A Brit Sör és Pub Szövetség adatai szerint 2015-ben már csak 50 800 pub volt Nagy-Britanniában, miközben 1982-ben ez a szám még 67 800 volt.
Mindez a fogyasztói szokások megváltozásával magyarázható. A sörfogyasztás ugyanis 1979-ben érte el a csúcsot, utána sokáig stagnált, majd 2003 óta meredeken esik. Közben egyre több angol váltott borra a tradicionális sörről, mások pedig csak simán kevesebbet isznak, mint korábban. Utóbbiban szerepe lehetett a sör árának intenzív emelkedésének, ami részben az adóteher növekedésével magyarázható. A szakszövetség adatai szerint 2006-ról 2015-re 67 pennyről 102 pennyre nőtt egy korsó sör adója.
A legfeltűnőbb a tendencia Londonban, ahol tizenöt év alatt 2001 és 2016 között 4835-ről 3615-re esett a pubok száma. A város 32 kerületéből 31-ben kevesebb lett ez alatt a kocsma, az egyetlen kivétel Hackney volt.
Egy másik ok lehet az ingatlanárak emelkedése, ami egyre több tulajdonost ösztönzött arra, hogy eladja a pubnak helyt adó épületet, és helyette lakásokat vegyenek a gyorsabb profit érdekében - írja a Portfolio.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kíméletlen csalás terjed Magyarországon: minden pénzünk odalehet, ha bedőlünk ennek a trükknek

Vigyázat: Óriási bajt okozhat ez a népszerű édesítőszer

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Egekbe ugrik a magyarok kedvenc mézének az ára: egyszerűen tragikus, ami történik

Teljesen új korszak jön az orvoslásban: a ChatGPT lehet a vízválasztó

Fontos bejelentést tett az áramról a minisztérium: 13 éve nem történt ilyen

Megszólalt az Nvidia fejese: megtartaná koronáját a mesterséges intelligencia terén a techóriás

Egyre nagyobb a baj: újabb területet sújtott kolosszális áramszünet
