A két repülőgép, fedélzetükön 40 koporsóval, helyi idő szerint délután négy óra körül szállt le a légikikötőben, ahol a holland királyi pár, Mark Rutte holland miniszterelnök és a tragédia áldozatainak számos családtagja - összesen mintegy 1300 ember - várt érkezésükre. Jelen voltak mindazon államok képviselői, amelyeknek polgára a katasztrófa áldozatává vált.
A holland C-130-as repülőgép 16, míg az ausztrál légierő C-17-ese 24 holttestet szállított. A gépek landolása után a jelenlévők egy perc néma csönddel adóztak az áldozatok emlékének, majd gyászzene hangjai mellett katonák emelték ki a koporsókat.
Egy percre egész Hollandiában leállt az élet, minden munkahelyen némán tisztelegtek az elhunytak emléke előtt. Az amszterdami repülőtéren az áldozatokra emlékezve minden tevékenységet két percre felfüggesztettek 16 órától. Sem a földi kiszolgálás nem üzemelt két percen keresztül, sem fel- és leszállások nem voltak a schipoli légikikötőben. Erről az érintetteket hivatalos üzenetben (NOTAM-ban) értesítették a repülőtér üzemeltetői. A kormány közlése szerint péntekig a szerencsétlenség összes áldozatának a holttestét Hollandiába szállítják.
A koporsókat Eindhovenből a közeli Hilversum katonai laktanyájába szállították, ahol a holttestek egyértelmű azonosításának gyászos feladatát kell elvégezni. Mark Rutte miniszterelnök elmondta, hogy míg néhány holttest rögtön azonosítható, hetekbe, sőt akár hónapokba is telhet, míg teljesen végeznek a munkával.
A maláj légitársaság járatán utazók legtöbbje turista volt, de legkevesebb hatan egy ausztráliai AIDS-konferenciára tartottak. A tragédia nagyon megrázta a holland közvéleményt. A De Telegraaf című lap felmérése szerint az ország lakosságának 78 százaléka most már akkor is egyetértene a széles körben egyértelmű felelősnek tekintett Oroszország elleni büntető szankciókkal, ha azok valójában magának a holland gazdaságnak is kárára lennének.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra