Az EU-ban a uniós tagállamok vezetőinek november 19-ei videokonferenciás csúcsértekezletét tekintik annak az időpontnak, amikorra le kell tenni az asztalra az Egyesült Királyság és az Európai Unió új kereskedelmi kapcsolatairól szóló megállapodás tervezetét - idézett a Guardian uniós forrásokat. Ha ez nem jön össze, nem lesz esély elfogadtatni az egyezséget, így a szigetország cégei a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai szerint kereskedhetnek tovább uniós partnereikkel 2021. január 1-je után.
A megállapodáson Londonban dolgozó szakértők azt remélik, hogy november 18-áig első olvasatban átmehet a brit parlamenten az egyezségre vonatkozó javaslat, így marad idő az év végéig ratifikálni a végső szöveget.
Kapcsolódó
Eközben mindkét fél azt kommunikálja, hogy az egyeztetések továbbra is csikorogva araszolnak előre. A legnehezebb kérdések nem változtak: milyen feltételekkel tevékenykedhetnek az uniós halászok a brit vizeken a jövő évtől, hogyan hangolják össze a brit és a uniós gazdasági szabályozást, illetve milyen módszerrel rendezzék a jogvitákat.
Átpasszírozhatják
A brit fél ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Királyság független államként maga határozza meg belső gazdasági szabályozását, míg az EU azt hangsúlyozza, hogy nem tud nulla vámot és kvótamentességet ígérni, ha nem kap garanciát arra, hogy a szigetország betartja az uniós standardokat az állami támogatásoktól kezdve a környezetvédelmi és munkaügyi szabályokon ág a termékek minőségi követelményekig.
Technikai nehézség, hogy az Európai Parlament vezetői abban bíztak, hogy a parlament a megállapodástervezet megtárgyalása után december 16-án már szavazhat az egyezményről, ám úgy tűnik, hogy 28-ára rendkívüli ülést kell összehívni ebből a célból. Simon Coveney ír külügyminiszter optimista, úgy véli összejön a megállapodás, mert mindkét fél tudja, hogy mit nyerhet ezen, s ezért kész lesz a szükséges engedményekre.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket