A lengyel kormány bejelentette, hogy fenntartja az eddigi megszorításokat, legalább a január végéig, ám a a legrosszabbul érintett vállalkozók egy része nem akar ebbe belenyugodni - derül ki a Business Insider Polska beszámolójából. Olyan vállalkozók, akik a koronavírus járvány hatásai miatt eddig is sokat szenvedtek, egyes helyeken közölték, ők akkor is nyitják üzleteiket, ha ezért megbüntetik őket.
Az első tiltakozókhoz most továbbiak csatlakoztak, bejelentve, hogy január 18-án legkésőbb megnyitják az eddig zárt helyeket. Vendéglők, szállodák, sportpályák, fodrászok, kozmetikusok jelezték, hogy elegük van a zárlatból. A lengyel médiában a napokban jelent meg egy hír, miszerint egy szálloda, ahol 300 vendég volt, arra hivatkozva nyitotta ki kaput, hogy sportrendezvényt, nevezetesen sakkversenyt rendeztek.
A vállalkozók már elmentek a falig - panaszolják -, felemésztik őket a helységek bérleti díjai, a hiteltörlesztések, félnek a fizetésképtelenségtől és életük munkájának elvesztésétől. Nincs mit veszteniük, egyeseknek már a családtagjaikat is el kellett bocsátaniuk. A "lázadáshoz" jó alapot ad nekik, hogy nemrégiben a bíróság egy fodrász javára döntött, mondván, a zárlat érvénytelen, mivel rendeletben hírtette meg a kormány, ami alkotmányellenes. A vállalkozók szerint a társadalom őket támogatja.
A szolgáltató vállalkozások tulajdonosai "Mi kinyitunk" akciót hirdettek. Mindenkit biztosítanak arról, hogy szigorú egészségügyi szabályok betartásával vigyáznak a vendégek biztonságára. Szerintük mindenkinek joga van a munkához, mindenkinek van családja, szerettei, akiket el kell tartania és akikért felelős.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek