Lengyelországban szeptember 30-án lép hatályba az a jogszabály, amely szerint minden eladandó húsra ki kell tenni egy olyan zászlót, amely a termék származási helyét mutatja. A gyártóknak ugyanakkor komoly kétségeik vannak, hol legyen konkrétan ez a bizonyos zászló. A Lengyel Húsosok Szervezete a mezőgazdasági minisztériumhoz fordult, megoldást kérve - írta a Business Insider Polska.
A zászlónak meg kell könnyebbítenie a vásárlók tájékozódását, hogy milyen forrásból is vásárolják a húst, ki kell derülnie, hogy az lengyel-e vagy külföldi. Ez a kötelezettség a mezőgazdasági minisztérium júniusi rendeletéből származik, és mind a friss, mind a fagyasztott húsokra vonatkozik. A minisztérium régóta arra biztatja a vásárlókat, hogy lengyel terméket vegyenek.
Kapcsolódó
Az utóbbi években végrehajtott felmérések azt mutatják, hogy az országban előállított termékek vásárlása egyre erőteljesebb. A vevők többségének ugyan az ár és a minőség a legfontosabb, de az áru származási helye már a harmadik helyen áll. Az új rendelet nem határozza meg pontosan, hova kell tenni a származási helyet mutató zászlócskát, sem azt milyennek kell lennie, rajta legyen-e például az ár vagy sem. Az ágazat arra számít, hogy ezeket a hiányosságokat jogszabályban pótolni fogják.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak