A 460 fős szejmben 203 képviselő szavazott, 52-en ellene, 189-en tartózkodtak, 16-an pedig nem voksoltak. A tervezet most a szenátus elé kerül.
Ellenezte a törvénymódosítást a kormánykoalíció 22 képviselője, akik az egyik kisebb tömörülés, a Szolidáris Lengyelország (SP) tagjai, az ellenzék soraiból pedig az euroszkeptikus kispártokat tömörítő Konföderáció, valamint más képviselők.
Tartózkodott a szavazástól a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO), valamint a Lengyel Parasztpárt és a Baloldal képviselőinek zöme.
A tervezetet december közepén nyújtotta be a kormánykoalíció élén álló Jog és Igazságosság (PiS) pártja.
A módosításokra a kormány beszámolója szerint rábólintottak az illetékes uniós biztosok, és azok megfelelnének a lengyel helyreállítási tervben megszabott egyik fő feltételnek. Ezáltal lehetővé tennék a Lengyelországnak szánt uniós támogatások kifizetését.
A leglényegesebb változás a törvényben az lenne, hogy a bírák fegyelmi ügyei a legfelsőbb bíróságtól egy másik intézmény, a legfelsőbb közigazgatási bíróság hatáskörébe kerülnek át. Pontosítanának azokon az eljárásokon is, amelyek szerint egy per előtt vizsgálható a bírák elfogulatlansága.
A lengyel ellenzéki politikusok jelezték: az ellenzéki többségű szenátusban majd beiktatják a tervezetbe azokat a módosításaikat, amelyeket a szejm elvetett. Az említett javaslatok törölnék a legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara eddigi döntéseit, egyúttal meghagynák a fegyelmi ügyeket a legfelsőbb bíróság hatáskörében.
A kormánypárti képviselők szerint az ellenzéki módosítások sértenék az Európai Bizottsággal kötött megállapodást.
Amennyiben a szenátus megszavazza a jelzett módosításokat, a tervezet újból a szejm elé kerül. Ott a kormánytöbbség leszavazhatja őket, a Szolidáris Lengyelország támogatása nélkül viszont kérdéses lenne az eredeti tervezet sorsa a parlamentben
Andrzej Duda pedig, aki államfőként a törvények végleges megítélésére jogosult, decemberben azt mondta: az új törvénytervezetről a kormány vele nem egyeztetett. Jelezte: ha majd a törvény a parlamenti viták befejeződése után elé kerül, nem egyezik bele a lengyel alkotmányos rendet sértő semmilyen előírásba.
A lengyel helyreállítási terv 23,9 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását teszi lehetővé.
Brüsszel feltételekkel ugyan, de a magyaroknak már zöld lámpát adott
Decemberben írtuk meg, hogy az Európai Bizottság elfogadta a Magyarországgal kötött – a helyreállítási tervhez és a jogállamisági feltételrendszerhez kötődő, 2021-2027 között érvényes kohéziós politikára vonatkozó – partnerségi megállapodást.
A 2021-2027-es időszakra vonatkozó, összesen csaknem 22 milliárd euró (9000 milliárd forint) értékű megállapodás segíteni fogja az országot az olyan közös uniós prioritások végrehajtásában, mint a kiegyensúlyozott területfejlesztés, valamint a méltányos éghajlatvédelmi és digitális átállás, miközben támogatja az innovatív és inkluzív szociális piacgazdaságot – közölte akkor a brüsszeli testület.
Az Európai Bizottság úgy vélte, hogy Magyarország elkötelezett az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos hiányosságok orvoslása mellett, mivel a helyreállítási terve az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését célzó reformokat tartalmaz.
A vonatkozó feltételek akkor tekinthetők teljesítettnek, ha Magyarország meghozta az igazságszolgáltatással kapcsolatos azon intézkedéseket, amelyekre az ország helyreállítási tervében kötelezettséget vállalt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Szokatlan időnk lesz húsvétkor, erre mindenképpen fel kell készülni

Hatalmas meglepetés érheti az OTP-s ügyfeleket: ne ekkor próbáljanak meg fizetni

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

A ChatGPT már nem csak olvas, hanem lát is

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni
