Országszerte több mint 4,4 millió embert kellett evakuálni otthonaikból, köztük 910 ezret Kavaszaki városából - jelentette az NHK japán állami tévécsatorna.
A vihar heves esővel, erős széllel és áradásokkal érkezett. A japán meteorológiai szolgálat eső, földcsuszamlások és áradások miatt rendkívüli figyelmeztetést adott ki hét prefektúrára - írja az Index az MTI-re hivatkozva.
Kapcsolódó
Csütörtök óta a Tokiótól nyugatra található Hakone városában több mint ezer milliméter csapadék hullott, míg Izuban több mint 700 milliméter - írta a Kyodo japán állami hírügynökség. A fővárosban és környékén mintegy 370 ezer háztartásban nem volt áram - közölte a Tokiói Elektromos Művek.
Szombaton körülbelül 1600, míg vasárnapra 800 repülőjáratot töröltek az NHK szerint. A tömegközlekedésben is zavarokról számoltak be a működtetők, például a szuperexpresszt is le kellett állítani.
A tájfun miatt a rögbi világbajnokság két meccsét törölték, valamint a Formula 1-es japán nagydíj kvalifikációs futamát szombatról vasárnapra tették át, és szombaton minden rendezvény elmarad a szuzukai pályán.
A Hagibisz - amelynek neve sebességet jelent - helyi idő szerint vasárnap hajnalban északkeleti irányba haladt. A tájfun középpontja óránként 50 kilométeres sebességgel mozgott. A felhőörvényt óránkénti 180 kilométeres széllökések kísérik. A Hagibisz középpontja a Fukusima prefektúrában található Ivaki környékén helyezkedett el szombat éjjel.
A japán meteorológiai intézet a Hagibiszt az 1958-as Ida tájfunhoz hasonlította, amelynek pusztításában 1200 ember halt meg.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot