A Cseh Nemzeti Bank várakozása szerint az infláció a következő hetekben folytatódni fog, aminek eredményeként 9-10 százalékos tempóra gyorsulhat - mondta a Radio Prahának Petr Král, a jegybank költségvetési előrejelzéséseket készítő bizottságának igazgatója. A szakértők arra számítanak, hogy néhány hónap után megszelídül a pénzromlás.
A prágai statisztikai hivatal a napokban hozta nyilvánosságra a 2021-es inflációs adatot, amely szerint éves összehasonlításban 6,6 százalékkal drágult az élet Csehországban. Ez kissé rosszabb, mint a jegybank 5,6 százalékos előrejelzése. Král szerint azok a tényezők fogják hajtanai az inflációt rövid távon, amelyek az elmúlt időszakban is hajtották.
A legfontosabb tényező a központi bank monetáris politikája, ami kamatemelésekkel erősíti a koronát a többi valutával szemben. A cél éppen az infláció leszorítása. A maginfláció megfékezését ugyanakkor csak 2023 első felére várják.
Jana Matesová, Csehország korábbi képviselője a világbankban felhívja a figyelmet arra, hogy a cseh gazdaság szerkezete, amely a feldolgozóipar nagyobb súlyával elért nyugati szomszédaitól, hozzájárulhat a viszonylag magas inflációhoz.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről